Első fejezet

Mira

 A Nap éppen csak hogy felébredt hosszú álmából, amikor már Lady Mira a kertben várt. A Fény Várában mutatkozik először az Óriás Csillag. Hosszú barna hajába néha-néha belekapott a hűs szellő, és gyönyörű zöld szemei tágra nyíltak, amikor Ser Rodrick helyett, Lady Margaery-t pillantotta meg a távolban. Hirtelen nem tudta mitévő legyen, felálljon és elmenjen, vagy maradjon és bírkózzon meg a leendő királynő haragjával. De már túl késő volt ahhoz, hogy sikeresen elsétáljon a szobájába anélkül hogy Lady Margaery figyelmét ne vonná magára. Margaery-nek, mint mindig vállig érő vörös haja be volt fonva, viszont arca kipihent volt, már ilyen kora reggel is.

 - Mira? - Hallotta meg Margaery szavait, nagyot nyelt és felállt a padjáról, hogy meghajoljon a majdani királynő előtt.

 - Lady Margaery.

 - Mit keres egy udvarhölgy hajnalok hajnalán egyedül, ebben a csodás kertben? - tette fel kérdését.

 - Óh... - kezdte el Mira - Én... Én csak... Egy kis levegőre volt szükségem, tudja Lady Margaery mostanában rossz álmok gyötörnek, amelyek teljesen felfalják a gondolataimat, és itt a szabadban sokkal jobban érzem magam! - adta válaszul.

 - Megkérdezhetem hogy mik ezek az álmok? Remélem nem vagyok túl tolakodó - mosolyodott el, de Mira tudta, hogy ez a mosoly csak álca.

 Mira pár másodpercet gondolkodott, aztán rávágta, hogy:

 - A családom. Mindig azt álmodom hogy valaki bántja a testvéreimet és a szüleimet. - hazudta.

 - De ki is bánthatná a te családodat? - folytatta a kérdéssorát.

 - Nem tudom, Lady Margaery. Álmaimban nem látom az illető fejét. - válaszolta bizonytalanul.

 - Ebben az esetben a jövőben jobban figyelj! Hisz ki tudja, talán a legkedvesebb barátod az. - Mirát váratlanul érte ez a fajta válasz, még Lady Margaery szájából is.

 - Igen is, Lady Margaery - hajolt meg még egyszer - Ha megengedi, felmennék a szobámba.

 Margaery bólintott és megfordult, aztán elhagyta a kertet, hosszú kék ruhájának egy részét a földön húzta maga után.

 Micsoda reggel - tolakodott be a gondolat Mira fejébe, a szobája felé menet - Honnan tudhatott Lady Margaery a ma reggeli találkozómról? Hisz képtelenség, hogy csak véletlenül sétált arrafelé, ahogyan az is hogy Ser Rodrick elszólta volna magát. Sansa mondta volna el neki? - ezek a gondolatok kavarogtak Mira fejében, addig a percig, amíg szobája ajtaja elé nem ért. Lassan kinyitotta az ajtót, mintha a király helyiségébe lépett volna be, némi információért cserébe, de ez csak az ő szobája volt, se a király, sem senki más nem ült az ágyán, őt várva. 

 Mira szobája nem volt túl nagy, viszont az ő igényeinek megfelelt. Pont az ajtóval szemben volt egy ablak, melynek üvegjét színes minták díszítették. Mellette egy furcsa nevű világos barna fából készült iróasztal állt, egy ugyanolyan fából készült szék pedig az előtt. Ágya is, ugyanabból a barna elemből készült, amely a jobb sarokban volt elhelyezve, egy kis éjjeli szekrény mellett. Leült az íróasztala elé és arcát a tenyereibe temette. Minden gondolatában Ser Rodrick járt, hogy vajon miért nem jött el a megbeszélt találkozóra? Valami baja esett, vagy elfelejtette? De hisz az nem lehet, Ser Rodrick egy okos és tanult férfi és egy ilyen fontos dolgot, még az istállóban dolgozó parasztok sem felejtenének el.

 Aztán halkan kopogott valaki az ajtón. Mira arra eszmélt, hogy valaki a vállán tartja a kezét, gyorsan hátranézett és megörült.

 - Ser Rodrick! - pattant fel a székéből - Mégis hol a fenében volt? - Szegezte kérdését az idős férfira. Igaz, a főparancsnok már elmúlt hatvan éves, de még mindig jó erőben volt. Erős vállait a még erősebb kezei tartották, haja ősz volt és rövid, szemei barnák voltak. Egyetlen sebhely díszítette arcát, amelyet abban a szörnyű csatában kapott, amelyben Mira édesapja is részt vett.

 - Kérem, Lady Mira - kezdett el magyarázkodni - Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni arra a nagyon fontos találkozóra, de nézd el nekem ezt a hibámat - hajtotta le fejét.

 - Rendben - mondta nyugodt hangon - De most már árulja el, miért szervezte meg velem azt a találkozót, amelyen nem volt hajlandó megjelenni!

 Rodrick egy kis ideig habozott válaszával, aztán kimondta.

 - Lady Mira Forrester - Mira ekkor megrémült arccal hallgatta a főparancsnokot, hisz atyja mindig így közölte a rossz híreket vele. - Az ön édesapja, Lord Jon Forrester, Lord Harry Forrester és Lady Elizabeth elsőszülött gyermeke a tegnapi nap folyamán, a Zöld Királyság elleni csatában meghalt. - Rodrick megköszörülte torkát aztán újra megszólalt - Kérlek Mira, fogadd őszinte részvétemet.

 Mira egy pillanatra úgy érezte hogy megállt a szíve. Nem tudta felfogni, hogy az őt és családját ért bajok sosem fejeződnek be. Először elhívták ide, a Fény Várába, mint udvarhölgyet, ezzel elszakítva családjától, édesanyját már egy éve hogy nem látta. Most pedig azt a hírt közlik vele, hogy atyja meghalt. Amire újra feleszmélt, könnyei úgy kezdtek el ömleni a szeméből, mint a hirtelen jött vihar.

 - Lord Jaime azt mondta, hogy visszatérhetsz az atyád temetésére Északra, holnap indulsz - szólalt meg újra Ser Rodrick.

 Ekkor Mirát elöntötte a sok emlék, amit még akkor szerzett amikor kislány volt. A testvéreivel való csínytevések, a dajka mindennapos megtréfálása, ikertestvére Brand viccei, milyen rég is voltak ezek.

 - Köszönöm, hogy tudattad velem. Ha most megbocsájtasz, szeretnék egyedül lenni - Rodrick bólintott és elhagyta Mira szobáját.

 Bánatában lefeküdt ágyára, és lehunyta szemeit. Szomorú volt apja halála miatt és hogy ez okból engedik haza, viszont annak örült, hogy újra láthatja édesanyját és testvéreit, már nagyon hiányoztak neki. Pár perc múlva elhagyták a gondolatok, és elaludt.
 Dél felé kelhetett fel, hisz amikor kinézett az ablakán, a Nap akkor ragyogott a legszebben. Minden erejével arra törekedett, hogy nehogy elsírja újra magát, nagy szerencséjére sikerült neki. Azon törte a fejét, hogy vajon mennyit változott a Jég Királysága, amióta elhagyta azt, újra előtörtek benne az emlékek, az atyja arca amint mosolyra húzza száját, az anyja gondoskodó tekintete, lehunyta a szemét hogy tisztábban tudja feleleveníteni ezeket az emlékfoszlányokat.
 Felállt ágyáról és kinézett az ablak színes üvegén de végül úgy döntött, hogy inkább kinyitja, hogy jobban megcsodálhassa a tájat. A szobát elárasztotta a friss levegő, és a madarak csicsergése, azoké a gyönyörű tarka madaraké. Volt közöttük piros zölddel és sárga fehérrel egyaránt. Gyönyörű hely ez - mondta magában.
 Amikor megfordult, hogy kimenjen a kertbe, meglátott egy levelet az íróasztalán. Gyorsan felkapta és az állt benne: "Lady Mira, fontos információim vannak számodra a családodról, ma éjfélkor légy a Nagy Kert Keleti szárnyában" .