Hó borította az egész tájat, minden fehérbe volt öltözve. Aztán lépteket hallott, de tekintete még mindig a távolban álló hegyeket figyelte. Tudta, hogy már nincs sok hátra. Tudta, hogy hamarosan eléri célját, a célt, amit még akkor tűzött ki maga elé, amikor Dandelion serege lerohanta a Fehérek Völgyét. A léptek egyre erősebbek lettek, de ugyanakkor eléggé szokatlanok voltak. Egy tőrt szorított a kezében, igazi Fehér Acél tőr volt, amit tűzben kovácsoltak és jégbe vontak.
Aztán egy hirtelen mozdulattal megfordult, és haját a hideg szél fújta el arcából. Hosszú fehér haja volt. Az idegen megrémült arccal tekintett fel, látszott, hogy nem volt felkészülve arra, hogy itt a Barbárok Földjén találkozik valakivel, főleg nem egy Fehérrel. Egy tömzsi, barna hajú férfi volt, egyik kezével a hasát karolta, talán sérült.
- Én... - kezdett a mondatába. Felemelte a másik karját, amelyben egy kis darab papír volt. Aztán megbotlott és elesett, a papírt kiejtette a kezéből. - Jon... - nyögte ki végül.
A Vándor tőrjét köpenye alá rejtette, és az idegen felé kezdett közeledni. Lassan lehajolt hozzá, és fagyott ujjaival megérintette a férfi arcát, voltak sebei, egy nagyobb a bal szeménél, mint egy villám. Nem lélegzett. Aztán megfordult, és felvette a földön lévő kis papírdarabot.
"Sose bízz a kígyóban" , állt a papíron. Mit jelenthet ez? - merült fel a kérdés a Fehérben.
A papírt elrejtette egyik zsebében, aztán újra a tömzsi alak felé fordult, és hátára fordította. Vörös köpenye volt, arany díszekkel, és egy címer, a bal mellén lévő részen. Egy szarvas, aranyba vonva. Gazdag házból származhatott.
A Fehér felnézett az égre és meglátta, hogy a Nap egyre jobban közeledik a látóhatárhoz. Tüzet kell csiholnia. Szerencsére, a sok fenyőfának köszönhetően hamar talált tűzifát, igazából csak lehullott gallyakat, amelyekből elegendőt gyűjtött ahhoz, hogy egy tűzre elég legyen.
Amikor lefeküdt a friss hóra, teste még jobban elkezdett fázni. "A Fehérek hidegben és fagyban születtek" - emlékezett vissza apja szavaira. - "Egy Fehér bírja a hideget".
Nem biztonságos egyedül egy erdő szélén éjszakázni, de a Fehér nem félt. Lassan lehunyta égkék szemeit, elcsendesült a körülötte lévő világ és elaludt.
Farkasok vonyítására ébredt. Gyorsan felugrott a hideg talajról, már hajnalodott a tűz már rég kialudt. Elővette íját, és egy nyílvesszőt is előhúzott, a hátán lévő kis tegezből. Lassan elkezdett hátrálni a szakadékhoz, körbenézett, semmi. Talán csak álmodta, de már nem tudott volna újra álomba merülni, ezért megfordult, és megint megpillantotta azokat az óriási hegyeket a távolban.
- A véreddel fogsz fizetni, a családom haláláért - suttogta.
Sose bízz a kígyóban, jutott eszébe. A tömzsi! Gyorsan visszafordult a táborhelyéhez, de az idegen, már nem volt ott. Hova tűnhetett? Hogyan menekült el, hisz sebesült volt.
Egy nyíl fúródott a mellette lévő fába. A Fehér fürge léptekkel kezdett el futni a szakadék mentén. Még egy nyíl, ezt már sokkal közelebb lőtték, szerencséje hogy gyors. Csúszós volt a hó, minden erejével arra törekedett hogy nehogy elessen, és hogy elég szapora legyen. Kudarcot vallott.
A következő kanyarban túl sebesen akart befordulni, és elcsúszott. De már nem lőtték nyilakkal, egy pillanatra megnyugodott, amíg fel nem állt, és meg nem pillantott egy barbárt.
A Vándor tőrjét köpenye alá rejtette, és az idegen felé kezdett közeledni. Lassan lehajolt hozzá, és fagyott ujjaival megérintette a férfi arcát, voltak sebei, egy nagyobb a bal szeménél, mint egy villám. Nem lélegzett. Aztán megfordult, és felvette a földön lévő kis papírdarabot.
"Sose bízz a kígyóban" , állt a papíron. Mit jelenthet ez? - merült fel a kérdés a Fehérben.
A papírt elrejtette egyik zsebében, aztán újra a tömzsi alak felé fordult, és hátára fordította. Vörös köpenye volt, arany díszekkel, és egy címer, a bal mellén lévő részen. Egy szarvas, aranyba vonva. Gazdag házból származhatott.
A Fehér felnézett az égre és meglátta, hogy a Nap egyre jobban közeledik a látóhatárhoz. Tüzet kell csiholnia. Szerencsére, a sok fenyőfának köszönhetően hamar talált tűzifát, igazából csak lehullott gallyakat, amelyekből elegendőt gyűjtött ahhoz, hogy egy tűzre elég legyen.
Amikor lefeküdt a friss hóra, teste még jobban elkezdett fázni. "A Fehérek hidegben és fagyban születtek" - emlékezett vissza apja szavaira. - "Egy Fehér bírja a hideget".
Nem biztonságos egyedül egy erdő szélén éjszakázni, de a Fehér nem félt. Lassan lehunyta égkék szemeit, elcsendesült a körülötte lévő világ és elaludt.
Farkasok vonyítására ébredt. Gyorsan felugrott a hideg talajról, már hajnalodott a tűz már rég kialudt. Elővette íját, és egy nyílvesszőt is előhúzott, a hátán lévő kis tegezből. Lassan elkezdett hátrálni a szakadékhoz, körbenézett, semmi. Talán csak álmodta, de már nem tudott volna újra álomba merülni, ezért megfordult, és megint megpillantotta azokat az óriási hegyeket a távolban.
- A véreddel fogsz fizetni, a családom haláláért - suttogta.
Sose bízz a kígyóban, jutott eszébe. A tömzsi! Gyorsan visszafordult a táborhelyéhez, de az idegen, már nem volt ott. Hova tűnhetett? Hogyan menekült el, hisz sebesült volt.
Egy nyíl fúródott a mellette lévő fába. A Fehér fürge léptekkel kezdett el futni a szakadék mentén. Még egy nyíl, ezt már sokkal közelebb lőtték, szerencséje hogy gyors. Csúszós volt a hó, minden erejével arra törekedett hogy nehogy elessen, és hogy elég szapora legyen. Kudarcot vallott.
A következő kanyarban túl sebesen akart befordulni, és elcsúszott. De már nem lőtték nyilakkal, egy pillanatra megnyugodott, amíg fel nem állt, és meg nem pillantott egy barbárt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése